Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.
Breaking: Kósa Lajos lesz a Tankcsapda gitárosa Breaking: Kósa Lajos lesz a Tankcsapda gitárosa

Breaking: Kósa Lajos lesz a Tankcsapda gitárosa

2012. január 17., kedd | Szerző: SobriJózsef | Rovat: kultúra zene

Debrecen polgármestere saját magát jelölte ki a távozó Cseresznye helyére. A hírre a forint erősödésnek indult.

"Nagyon sajnálom Levente távozását, de itt volt az ideje, hogy új kihívások elé nézzen. Én pedig gyerekkorom óta szeretem ezt a zenét, és most, hogy az IMF-tárgyalások sínre kerültek, rengeteg időm szabadul fel" - nyilatkozott a tagcseréről Kósa, majd szétosztott 120 millió forintot a sajtó képviselői között.

A debreceni polgármester szerint mostanában gyakran érik tevékenységét támadások, az egyik legtöbbet hangoztatott kritika pedig az, hogy nem játszik Tankcsapdát. "Pedig mindenki tud Tankcsapdát játszani, én is - mindhárom akkordot ismerem hozzá" - mondta a politikus, és hozzátette: a január 21-i szimpátiatüntetésen is fel tudnának lépni, de addig még két további tagcserére van szükség a zenekarban.

"Csak másnapos akarok lenni" - reagált a polgármester bejelentésére Lukács László frontember, majd inkább beállt a hátsó sorba.


Hozzászólások: 79 komment
Címkék: cikk tankcsapda kósa lajos lukács lászló
Megosztás és lájk:

A bejegyzés trackback címe:

http://hircsarda.blog.hu/api/trackback/id/tr243556984

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

üDrügyminisztéDriumi álamszitkáDr 2012.01.17. 17:20:34

A debreceni polgármestert a híres debreceni zenekar, minden más hasonló patrióta közösséggel együtt, korábban bevételének 10%-ával, az utóbbi időben már 20%-ával önként támogatta. Most a Tankcsapda példát mutat azzal, hogy immár 33%-os részt biztosít Kósa Lajos számára mindenéből, és ezzel önként követendő példát állítanak önkéntes debreceni patrióta önkéntes gazdasági és mindenféle önkéntes szervezetek elé.

Lendvai Ildi néni 2012.01.17. 17:37:53

kos alajosnak van a pöcsén orbánc-tetkó? mer' az alapfeltétel ám!
+ tripperes rajongókat is kell gumi nélkül kufircolni! roksztárnak lenni nem gyugdíjas állás ám!

D(r). our 2012.01.17. 17:42:58

Gondolom csak egy húron fog pengetni.

Dr. Adofizeto 2012.01.17. 17:48:39

Gondolom, tegnap éjszaka Kósa le is doktorált gitározásból. A Magyar Közlönyben még nem jelent meg...

Dr. Adofizeto 2012.01.17. 17:52:34

@Dour,: :)))
(Ha a Preambulumba már nem fér bele a Tankcsapda, legalább Kerényi megfestethetné, ahogy Kósa virtuskodik azon az egy húron.)

Dr. Adofizeto 2012.01.17. 17:55:19

(Mondjuk nagyvárost vezetni érettségivel sem kisebb kihívás, mint gitároznia a Tankcsapdában...)

Dr. Táskás Tóni 2012.01.17. 17:56:08

Nem véletlenül pendítette meg kósa a tagcserét, hiszen eszébe jutott a kacsába keveredett plagi bá, aki kemény stílusban is tud tárogatózni, ami illene a Tankcsapda stílusához. Doktori cím nélkül a fiatalok is elfogadják plagi bát, csak az "állóképességén" kellene még javítani egy kicsit- vagy sokat...

Dr. Adofizeto 2012.01.17. 17:56:54

@D(r)our,: B+, ezt hogy csináltad, hogy beugrott egy doktoR???!!! :))))))

D(r). our 2012.01.17. 18:00:19

@Dr. Adofizeto:
Sebaj.
Nékie nem kell Debrecenbe se mennie.
Két pulykakakasért cserébe megvan a diploma is.

dr. Aszongyaja Prof. Zanyósom 2012.01.17. 18:00:54

@Dr. Táskás Tóni: Összeáll e za banda, minta kicsi legók: Schmitt (Vak) Pali tárogatón játszik, Kósa Lala és Szijjártó Petya buzukin, a Bulgár Kacsa meg énekel. És a zegész ország nagybőg meg kontrázik... Én hiányolom a gordonkát...

D(r). our 2012.01.17. 18:05:15

@dr. Aszongyaja Prof. Zanyósom:
Simán megszereztem.
Saját ötletből, hogy ne kelljen szóvivőket se felfogadnom magyarázkodásra.

Dr. Adofizeto 2012.01.17. 18:06:57

@Dr. Táskás Tóni: Azért -ismerjük el- tud valamit az öreg szállodaigazgató/sportdiplomata: ilyen képességekkel köztársasági elnök tudott lenni. Nagyjából olyan ez, mintha én váltanám Obamát vagy Merkelt. (most szerénykedni próbáltam).

D(r). our 2012.01.17. 18:09:00

@Dr. Adofizeto:
Én viszont manapság tudok jól aludni.

Dr. Adofizeto 2012.01.17. 18:09:26

@D(r)our,: Gratulálok. Tényleg.
És, ortodox módon szerezted, vagy loptad te is?

Dr. Adofizeto 2012.01.17. 18:14:03

@dr. Aszongyaja Prof. Zanyósom: :)
Hogy te mekkorát tévedsz!
Ahogy figyelem, Gordonkát AZONNAL előrántották a kalapból a köztudatba. Szerintem nem 2014-re gyúrnak, hanem a JÖVŐ HÉTRE!

jenőke 2012.01.17. 18:14:47

Lajos eddig csak a lecsóba csapott, az is olyan hamis volt, hogy beájult a tőzsde. Most vett egy egyhúros szájharmónika shót?

D(r). our 2012.01.17. 18:16:36

@Dr. Adofizeto:
Megismétlem.
Saját ötlet és ha lehajolok, ki is tudok egyenesedni.
(gondolom megérted)

Dr. Adofizeto 2012.01.17. 18:22:12

@D(r)our,: Persze, hogy megértem, fiatal lehetsz még és jó a gerinced. Nekem mostanában úgy fáj a hátam, hogy nem nagyon bírok se hajlongani, se egyenesedni.

(persze, hogy értem ;-)

Nyuggervadász 2012.01.17. 18:28:26

A " Doktorok Klubja" Tagjainak!

Tisztelt Tagtárs Doktorok!
Köszöntsük új tagtársunkat, üDrügyminisztéDriumi álamszitkáDr!

Hogy én mennyi anyagot plagizáltam, ollóztam össze a két "Dr"-ért,
és lám, van akinek -pricc-pracc-prucc!- három is összejött!
Szerintem, Schmitt Plagit most a guta kerülgeti!

jenőke 2012.01.17. 18:40:43

@Dr. Adofizeto: Köszönöm Doktor Úr!

Tisztelt Dr. Adófizeto! Gratulálok a nicknevedhez!

Lendvai Ildi néni 2012.01.17. 18:42:01

éjszak korejai heti hírmondó:

www.youtube.com/watch?v=f1dRFlPlZR8&feature=youtu.be

6. rész.
dolgos hétköznapok

jenőke 2012.01.17. 18:46:19

Kettő darab doktori másodkézből, mégis alig használtan, kevés kilométerrel Dunára kilátással olcsón eladó!

Dr. Táskás Tóni 2012.01.17. 18:57:52

@Dr. Adofizeto: Vagy a focista ráérzett, hogy neki egy ilyen ostoba tudatlan senki felel csak meg. Kapott egy iciri-piciri játékteret- kitüntetéseket gyárt saját nicknéven- meg aláír. Végül is egy köztársasági elnöktől mi más várható?

.Wilbour Theodor Howard 2012.01.17. 19:13:49

Diliház tudományokból írt tanulmányom alapján kijelenthetem Kósa a legnagyobb pöcsök közé tartozik,akit valaha megismertem! Agyilag eltolcsi szintet magasan übereli Nem csoda ha tankelhárítónak is jó!

D(r). our 2012.01.17. 19:44:34

@Dr. Adofizeto:
Fiatal.
Én.
Lehet, hogy ha lehajolok, kipotyognak a fogaim.
Lassan már az unokám etet pépessel.
Addig azért hallgatom a szóvivők meséit.
Nyugtat, mert sikeresen fel jön a slejm.

D(r). our 2012.01.17. 19:46:00

@Dr. Adofizeto:
Na, nyelvtanilag nem doktorálok.
Feljön.

csárli hárper 2012.01.17. 20:41:48

a Tankcsapda is megy a levesbe?
mi a fasz van ezzel az országgal?

csárli hárper 2012.01.17. 20:45:10

@Dr. jenőke (jenőke): ha nem dohányzó, svájci orvos tulajtól, családi okok miatt, akkor érdekel :)

ornagy50 2012.01.17. 21:03:39

@D(r). our: Ha úgy írod , hogy fell jőn az sokkal költőibb !!!

gnme 2012.01.17. 22:00:13

nem értem .. há' aki nem látja a tökét, hogy lehet tankcsapda tag
nyihíííí :-D

béla a görög 2012.01.17. 22:01:42

Na most már muszáj volt nekem is ledoktorálni. Nahát.

Palit beveszik a Tankcsapdába tárogatozni?

övön alul 2012.01.17. 22:06:24

Hcs! Már a címeken is bekakilok:)))

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.01.17. 22:15:46

mijen lyo erzes enyi doctor kozot mulattozni!
szijjasztok!!!

Nyuggervadász 2012.01.17. 22:18:56

@ornagy50:
" Ha úgy írod , hogy fell jőn az sokkal költőibb!"
Nem költőibb, álamelnökibb (két "b", mert múlt idő) !

Nyuggervadász 2012.01.17. 22:24:20

@DR.VUVUZELLANÉNI:
Nagyon sokáig távol voltál. A doktori címed megszerzése tartott ennyi ideig?

D(r). our 2012.01.17. 22:38:39

Ha magamat plagizálom, az jó, vagy rossz?

Lendvai Ildi néni 2012.01.17. 22:40:09

@Dr. Nyugger Dr. Vadász: biztos csak kínai nyelvű könyvet talált, azt meg nehezebb kisilabizáni, mint a bolgárt.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.01.17. 22:44:22

@Dr. Nyugger Dr. Vadász: Ma napsag nem lehhet konyen talalni meg felelo donnor muvet egy diszertacijohoz! Sokaig kell kutatni!

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2012.01.17. 22:47:35

@D(r). our: az nem lyo!
Ha meg is ere fanyalotsz, muszaly feloggadni egy tikar not, aki ismeri a helyesirasi kepesegeid, es tugya hozni a toled elvarha to szinfonalat!

D(r). our 2012.01.17. 22:58:06

Már felfogadtam titkárnőt.
Egyéb képességeim miatt.

D(r). our 2012.01.17. 23:03:54

@DR.VUVUZELLANÉNI:
A felsőbb üzi néked szólt, csak a HCS sün közbeavatkozott.

A Látó 2012.01.17. 23:05:30

2006-ban állított volna tankcsapdát ez a... ez a....debreceni főtitkár.

Nyuggervadász 2012.01.17. 23:31:04

@D(r). our:
Kösz, hogy emlékeztettél erre a Hofi számra. (má' majdnem elfelejtettem)
Isteni volt!
Egyébként, ha magadat plagizálod, az nem bűn. Az csak annyit jelent, hogy elfelejtetted bevenni a Cavintonodat....Mea culpa, mea maxima culpa!
Nem akartam szemét lenni, de ez születési rendellenesség nálam. Bocs!

is 2012.01.17. 23:32:11

ez egy még az egyébként magas átlagot is bőven felülmúló poszt volt! hajrá!

D(r). our 2012.01.17. 23:37:42

@Dr. Nyugger Dr. Vadász:
Nem felejtettem el bevenni.
Csak nem emlékszem hová tettem.

Nyuggervadász 2012.01.17. 23:42:24

@D(r). our:
Jól van, na! Ez túl magas labda volt, nem tudtam kihagyni...

D(r). our 2012.01.17. 23:45:36

Én sem, de saller sem jár érte.

D(r). our 2012.01.17. 23:48:10

@Dr. Nyugger Dr. Vadász:
Aki viszont holnap kap, az a medvecsapdának is jobban örülne.

Nyuggervadász 2012.01.18. 00:05:47

@D(r). our:
не понимаю
I don't understand
ich verstehe nicht
je ne comprends pas....

Ki fog kapni, és mit fog kapni? Csak nem Szeretett Vezérünkről beszélsz?

Öblös · http://modoros.blog.hu/2009/05/12/az_oblos 2012.01.18. 00:18:00

A gázsiból is majd csak 20%-ra tart igényt…?

üDrügyminisztéDriumi álamszitkáDr 2012.01.18. 07:06:28

@Dr. Nyugger Dr. Vadász: Köszönöm, Nem. Egy. Mű. táDrsam figyelmességét!

MinisztéDriumunk halmazati büntetésként hazánk ellenségeit megfosztja mindenféle Drangjától és címétől. Így a folyosón lépten-nyomon disszeDrtációkba botlok, és nem bíDrom levakaDrni a bokámDról őket.

Néhányat azéDrt taDrtalékoltunk Köz. El. úDr DrészéDre: Ha a mostanit megvonná tőle valami senki kis egyetemi DrekDroDrka, Nem. Ügy. KoDrmányunk kettő ujjal pótollya azon nyonban.

Oszt jónapot!

üDrügyminisztéDriumi álamszitkáDr 2012.01.18. 07:09:49

@Öblös: Immár 33%-ra. Infláció van! A többi 2/3-ot pedig majd mi osztjuk el demokratikussan.

Szabad Gábor 2012.01.18. 07:40:01

Hír, tévé, Kósa meg a tartalom: Barátok közt

"Rá kellett jönnöm ezekben a nehéz napokban, hogy az említett orgánum úgy szervezi az életét, hogy mindig a „barátok közt” legyen műsoron."

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1418_hir_teve_kosa_meg_a_tartalom_baratok_kozt

maybach 2012.01.18. 08:20:28

Már látom, ahogy a T. házban a többi képviselő megrohanja az új cd-ért.

csoko20 2012.01.18. 08:34:13

Szereintem legyen Shmitt Pál a Tankcsapda új tagja!
Tárogatón kísérhetné Lukács Lacit.
Mindemellett SPali bá' több olyan nótát is írt tárogatóra, ami emelné egy TCS koncert nívóját: Szextárgy, Agyarország. A Sándor Palotába történeő beköltözése ihlette az "Itt lakom látod, ez az a ház" nótáját is.

D(r). our 2012.01.18. 08:55:30

@Dr. Nyugger Dr. Vadász:
Hááát, hogy beszél-e ....
Alig várom, hogy a szócső megnyikkanjon, mert mostanában érdekes módon csak az MR-en nyilatkoznak egyesek személyesen.
Este valami hasonlót képzelek:
"Szinte teljes egyetértéssel, baráti hangulatban folytak a megbeszélések.
SZERINTÜNK, MI ÚGY LÁTJUK, blablaaa, blablaaa, stb. stb....."

Palmer Eldritch 2012.01.18. 09:08:47

Bedoktorosodott mindenki :)

dr. Aszongyaja Prof. Zanyósom 2012.01.18. 09:44:25

@D(r). our: Megmukkant: index.hu/belfold/2012/01/18/schmitt_visszautasitotta_a_plagiumvadat/

Nincs veszéjben a mi diplománk se, hála Plagi bácsinak! Én maradok doktor, a zanyósom ragackodik a profesdszorsághoz, és hogy vizsgájjanak engem más, például elme-doktorok. Pedig annyira elóremutattam abba na két mondatban, amit a titkárnőm talált ki a zezeröccázhatvannyóc oldal idézet után!

Schmitt Plág 2012.01.18. 10:09:03

Mindannyiukat beperelem becsületsértésért!

D(r). our 2012.01.18. 10:31:51

@dr. Aszongyaja Prof. Zanyósom:
Igen, és érdekes.
Egy hét után.
Az is csak visszautasítás.
@Schmitt Plág:
Dr.e becsületesnek is kell ááám lenni.

Nyuggervadász 2012.01.18. 10:35:07

@D(r). our:
Persze, az fel sem merül Benned, hogy a többfrontos harcban, az eszkalációban megfáradt, Szeretett Vezérünk éjt-nappallá téve csak értünk, a plebszért dolgozik? Elismerés, köszönet nuku? Csak a szurka-piszka!?!
Hát persze, hogy kiharcolja nekünk a szebb jövőt! (még , ha nap, mint nap, konfrontálódnia is kell a "csúnya bácsikkal", Ő vállalja. Mert erre esküdött!)

D(r). our 2012.01.18. 10:38:43

@dr. Aszongyaja Prof. Zanyósom:
Van remény.
Az agy-kurkászok csak azt vizsgálják, akinek van mit.
Szexből doktoráltál? Az a két idézet miből állt?
Ááááá ......neeee
Deeee ... húúú, ez jóóó volt!

Nyuggervadász 2012.01.18. 10:55:39

@D(r). our:
Bocsánat, bocsánat. Most vettem csak észre, hogy dupla Cavintont vettem be. Ettől aztán vízióim támadtak. Azt hittem, hogy a 2/3-hoz tartozom.
Most, hogy kezd kiürülni a gyógyszer, leesett a tantusz, hogy én az 1/3-os brancshoz tartozom. Ezért aztán, " azt a rohadt kurva anyjukat!"

D(r). our 2012.01.18. 11:00:18

@Dr. Nyugger Dr. Vadász:
Hogy mire is esküdött a másik zenésszel?
Hagyjuk. Áááá... mégse.
Éljen az unplugged!

Dour ® 2012.01.18. 11:04:58

@Dr. Nyugger Dr. Vadász:
Egyébként tessék.
Megszereztem a rendes titulust.
Pontosabban megszavaztam.
100% egyetértésbe magammal, és magyarázkodnom se kell.

Dr. Adofizeto 2012.01.18. 11:12:16

@Dr. jenőke (jenőke): Félreérthető voltam, nem a doktori címedhez gratuláltam, hanem a humorodhoz. Hogy a Dr. jenőke mögé zárójelbe betetted, hogy jenőke. Hogy mindenki tudja, hogy ez a jenőke ugyanaz a jenőke!

Mesterlövész 2012.01.18. 16:22:39

"A hírre erősödésnek indult a forint" ezen jót rötyögtem :D