Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.
Matolcsy miatt lesz egyszerűbb az adórendszer, jön a szupernettó Matolcsy miatt lesz egyszerűbb az adórendszer, jön a szupernettó

Matolcsy miatt lesz egyszerűbb az adórendszer, jön a szupernettó

2011. október 27., csütörtök | Szerző: Milfajt_Ferkó | Rovat: politika gazdaság pénz határon innen

A miniszter nem értette több értekezleten sem pár adó lényegét, ezért szűnhet meg az EVA – erősítették meg forrásaink a Nemzetgazdasági Minisztériumban.

„Olyan adórendszert szeretnék, amit én is értek. Az EVA egyáltalán minek a rövidítése?” – vetette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter. A fentiek alapján nem kizárt, hogy megszűnik az ekho, az eho, az szja és a szuperbruttó is. Ehelyett Rogán Antallal közösen kidolgozott terv szerint az emberek az ún. szupernettót kapnák meg, ami a minimálbérből és 450 forintból álló jóléti csomag lenne, amely megnyitná az utat hazánk és a zemberek felemelkedése előtt.

A cégek esetében idén még bevezetik a közlekedési adót is, ezzel is segítve a kis- és középvállalkozásokat abban, hogy minél több embert bocsássanak el, és ezzel hozzájáruljanak ahhoz, hogy minél több szakképzett ember tudjon részt venni a közmunkaprogramokban. Azért, hogy izgalmassá tegyék az adórendszert, továbbra is hetente fogják változtatni a szabályokat és az egyes cégek adójához is nyújthat be majd Rogán Antal módosító indítványt, sőt szükség esetén államosíthatja is őket.

A korporatív gazdálkodás és az állami vállalatok tanulmányozására a minisztérium stábja és a CBA vezetői jövő héten Észak-Koreába utaznak. Matolcsy informálisan az áruházlánc vezetőit is megkérte, hogy tegyék egyértelművé, mit rövidít a három betű.


Hozzászólások: 91 komment
Címkék: cikk adó észak korea eva szja cba szuperbruttó matolcsy györgy ekho
Megosztás és lájk:

A bejegyzés trackback címe:

http://hircsarda.blog.hu/api/trackback/id/tr83333892

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Aranyherceg 2011.11.01. 23:25:30

Tegye fel a kezét, aki az elmúlt évben látott olyan MTV-s híradót, amiben nem szerepelt a CBA! Aki most kalimpál, az biztosan médiahatóság alkalmazásában áll.Aki pedig azt hitte, hogy sima anyagi haszonszerzésről, ingyenes reklámról, mutyizásról, a ver...

Trackback: Közgazdasági vita a kocsmában 2011.10.31. 15:40:11

Elég borús jövőképet rajzol elénk, ha a kocsmában azon vitatkoznak a zemberek, hogy akkor a válság az most v, avagy w alakú-e, illetve, hogy a nem ortodox gazdaságpolitika csak súlyos elkúrás, avagy minden eddiginél brutálisabb elkúrás?...

Trackback: Matolcsy miatt lesz egyszerűbb az adórendszer, jön a szupernettó 2011.10.28. 13:38:06

... Rogán Antallal közösen kidolgozott terv szerint az emberek az ún. szupernettót kapnák meg, ami a minimálbérből és 450 forintból álló jóléti csomag lenne, amely megnyitná az utat hazánk és a zemberek felemelkedése előtt.

Trackback: Két ügy 2011.10.27. 23:12:21

p { margin-bottom: 0.21cm; }I. Miközben Hoffmann Rózsa Államtitkár Asszony úgy tesz, mintha több volna az általa felügyelt terület a főnöke számára puszta kellemetlen költségvetési kiadásnál, a megszorítások jelentős milliárdokkal érintik az oktatásügy...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Dour. 2011.10.27. 14:34:08

Biztos, hogy a Kincskeresőt akarta levenni a polcról, nem pedig a Hazugsággyárost?

Lord_M_ 2011.10.27. 14:49:08

ne adjatok tippekeeeeeeet....

tobias2 2011.10.27. 14:50:43

A forint rohamos értékvesztése miatt az adókat jövőre fokhagymában kell befizetni. A fokhagyma euró-egyenértékét úgynevezett fokhagyma-bevásárlókosárhoz kötik, úgy hogy a rákötött fokhagymát minden vásárláskor ki kell majd fizetni. Ha nem javul a magyar gazdaság helyzete, akkor a kosár helyett bevezetik a fokhagyma-bevásárlókocsit, vagy végső esetben akár bevásárló-lakókocsit is. Minden üzlet pénztáránál kötelezően elhelyezendő lesz egy nagy tábla, a következő felirattal: "Orrod attól fokhagymás. NAV"

Llew 2011.10.27. 15:02:22

Azt akartam kérdezni, hogy a "ne adjatok tippeket" lehet-e már, de @Lord_M_: beelőzött.

nyakigJimmy 2011.10.27. 15:03:11

Ez a " fazon " szomszédom volt régen két házzal odébb.
Akkor is olyan hülye volt, hogy hiába mondtam neki : Térdig érő szélben ne kaszáljon szilvalekvárt, mert elüti a vonat...már akkor se értette...

Dour. 2011.10.27. 15:12:33

@tobias2:
Jövőre?
Jövőre szerintem Petőfitől a Nép nevében -t kell majd kötelezően olvasnia, mert már nem néznek egyenesen az emberek szemébe sem.
Egyébként HCS.
Tudjátok, hogy idén már nem sétálhat az utcán a Mikulás, ha nem narancssárga a rucija, és a puttonyába is csak adót lehet tenni, mert már az is üres?
Még hogy tele van a puttonya........

Lendvai Ildi néni 2011.10.27. 15:27:44

ezzel a szemtengely-kombinációval egyszerre két könyvet tud olvasni.
a Kicskereső kismödmön új kiadásának egyébként jövőre Adószedő nagyputtony lesz a címe, illetve lesz egy kiadás minimálbéres anyukáknak (Morzsaszedő otthonka), közmunkásoknak (Bozótvágó pufajka), és egyéni vállalkozóknak (Az adót termő csudafa) címen.

egyetlen példányban ugyan, de elkészül (belső használatra) szijjártó péter önéletrajzi ihletésű ábrándregénye Az égig érő fasz címmel.

a keleti kapcsolatok erősítését célozza az is, hogy a jövő évtől kiadásra kerülő Egri csillagokban a kínaiak győznek a végén.

yoda-jedi 2011.10.27. 16:18:06

1 et értek... a többit nem... jaa és egy szót legalább segícsetek. mi az "adó" szó jelentése? ez minek a rövidítése? de végülis ez nem fontos. eddig is megvoltam nélküle.

Totálbrutál Férfisertés 2011.10.27. 16:29:12

A miniszter úr bejelentette, hogy engedve az egykulcsos SZJA rendszert övező kritikáknak, 2012-től kétkulcsos adórendszert vezetnek be.
Eszerint 1 millió forint bruttó jövedelem felett az adókulcs 1% lesz, ez alatt pedig 50%.
Örömhír azonban mindenkinek, hogy 20 millió forint feletti értékű autó vásárlására, és 1 millió forint feletti értékű utazásra fordított összeg, adóalap csökkentő tényező.
Mind emellett 3 kg-ig adómentes marad a krumpli-, illetve kukoricafőzés, 2 literig a teafőzés, valamint a pirítós készítés is.

Mivel a nemzetgazdasági program tökéletes, így csak felettünk álló erők okozhatják az abban történő botlásokat, ezért Európában elsőként elindítjuk, a ”Hozzon Ön is áldozatot az adósságcsökkentésért!” programot.
Így a Kossuth téren minden nap 1-2 alkalommal emberáldozatot mutatnak be.

Folytatódik a NAV humánerőforrás és technikai eszközök terén történő fejlesztése is.
Mint a miniszter elmondta: „a takarékoskodás minden pénzt megér”

yoda-jedi 2011.10.27. 16:36:09

@Totálbrutál Férfisertés: :))))

szabad teafőzést !!!! adómentesen 50 litert!!!!

.Wilbour Theodor Howard 2011.10.27. 19:46:27

Kérdés,a nemzetgarázdálkodási bandzsi idióta mikor jön rá a gyártóját, még nem adóztatta meg!

tobias2 2011.10.27. 20:20:48

@yoda-jedi: Az adó az, aminek a nevét állandóan változtatják. Volt Kossuth, Petőfi, stb., most van MR1, MR1, stb. De lesz ez még GRRR1, GRRR2 is.

tobias2 2011.10.27. 20:28:36

A Kínai Tudományos Akadémia szerint a magyarok a "szuperbruttó" fogalmát a kínaiaktól vették át kb. 3000 éve, amikor még a szomszédban -- Genezisztánban -- laktak. Mivel -- mint Kertész Ákostól tudjuk -- a magyar már akkor is genitálisan alattvaló módon viselkedett, a fogalomhoz kapcsolódó "szupernettó" és "szupertára" kifejezések láttán ijedtében a Kárpát-medencéig menekült.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.10.27. 21:58:00

mesét olvas a lakinger béla fülkenaszád helyett?

ámbátor 2011.10.27. 22:18:41

Nap mint nap várom az ultimate media hacket, azt, hogy a HCS egy az egyben lehozza valamelyik MTI hírt. És senki nem veszi észre. Megjön szépen, hogy fasza, nagyon fasza. Meg hogy ne adjatok tippeket.
Vagy lehet, hogy már megvolt?

SobriJózsef 2011.10.27. 22:27:12

@ámbátor: sokan kérdezik, az utóbbi időben miből futotta nekünk S8-ra...

(II. Torgyán Виктор) THY Rokk *n* Troller 2011.10.27. 22:28:10

CBA = CimBorA
CBA = Csak Bruttóból Adózunk
CBA = Cipő Boxer Alsó
CBA = Csirke Baguette Alma
CBA = Csendben Baszlak Arcon
CBA = Csávók BAzseválnak
várom a további ötleteket.

béla a görög (törölt) 2011.10.27. 22:28:48

szerintem addig egyszerűsüdik az adórendszer, hogy jegyrendszer lesz belőle.

lefejeljük Európát 2011.10.27. 22:30:57

Matolcsy IQ-jának értékét 80 évre titkosították.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.10.27. 22:38:08

- 300 felett az euró
- 410 ft a diesel
- nő az államadóság!!
- óriási a munkanélküliség
- drasztikusan fogy a magyar mióta a fidesz kormányoz!
- nincs már elég orvos
- nagyképű, gőgös, pofátlan, magyarkodó, szarházi a kormány

MIRE VÁRSZ MÉG MAGYAR POLGÁR, MEDDIG TŰRSZ?

lefejeljük Európát 2011.10.27. 22:42:20

@Szíjj árt, te igazi szarjankó!: Én még megvárom az ingatlanadót, és a TB eliminálását, osztán megyek.

Dour. 2011.10.27. 22:43:38

@béla a görög:
Már van.....
JegykiAdó automata.
Azért is fizetsz.

Dour. 2011.10.27. 22:45:28

@nolám:
Azt szintén.
Arra gondolsz amire én?
Még a Magyar Népköztársaságra tettem le az esküt.
Vaze....
:)

lefejeljük Európát 2011.10.27. 22:47:48

@Dour.: Asszem, az akkor nem a múlthéten történt. Szerintem elévült.

gyilkos fűegér 2011.10.27. 22:48:52

@yoda-jedi:

Mint bizonyára észrevetted, az elmúltmásfélévben a magyar nyelv az angolhoz hasonlóan kontextus-nyelv lett, vagyis egy szónak több jelentése is van, és a szövegkörnyezete dönti el, mi az adott mondatban a jelentése.

Az "adó" szó leggyakoribb jelentése: szopni
További néhány példa:
Szíjjártó: hazudni
Hoffmann Rózsa: idióta
Matolcsy: alkalmatlan
Kormány: becsicskáztatott, fogatlan kamionsori kiégett kurvák gyülevész csürhéje
Orbán Viktor: Fatal Error

Példamondat: A kurva megígérte, hogy jól leszop, de nem volt jó:
"A kormány azt szíjjártózta, hogy jól leadóztat, de még erre is matolcsy volt, a hoffmann ribanc."

Remélem segítettem.

lefejeljük Európát 2011.10.27. 22:49:32

Amúgy most hallottam, hogy néhány hete nagy sürgés-forgás volt a TEK-nél. (tán klubrádió)

Dour. 2011.10.27. 22:54:54

@nolám:
Már el, és nem is önszántamból.
A jelenlegi vezír viszont már rá egy hétre.
Ki is a nép ellensége?

Dour. 2011.10.27. 22:59:22

@nolám:
Nem a magukat képviselők miatt?
Ők terrorizálják a népet.

lefejeljük Európát 2011.10.27. 23:00:18

@Dour.: Ma megnéztem Szíjjártó úr és Kálmán Olga összecsapását, mert tényleg olyasmi volt. A mi Péterünk űbereli a HCS-t, majdnem röhögtem. (helyette hörögtem).

Dour. 2011.10.27. 23:07:04

@nolám:
Nem látok olyasmit. A tévém továbbra is intelligens és mielőtt látnám igazmondó petyát, átkapcsol.
Nehogy kiégjen a szemem.

lefejeljük Európát 2011.10.27. 23:11:02

@Dour.: Én már megéltem ezt-azt, de ilyet még nem láttam. Esetleg, ha érdekel atv.hu/video/video-20111027_szijjarto_peter

Dour. 2011.10.27. 23:28:15

@nolám:
Én is láttam már ezt-azt.
De ettől ki is sült a szemem.
De annak az egyénnek nem.
Minél többet hablatyol, annál többen nem hisznek neki.

dr. trafik nomac 2011.10.27. 23:52:30

Szijjarto is fog blogolni a hircsardara ?

kittrabi 2011.10.27. 23:54:16

Szupernettó után jöhet a szupergettó.
Azaz, azonnal kilépünk a PUNIJO-ból, a NATO-ból, az ENSZ-ből.
Két nap alatt hatméter magas körkörös betonfalllal elhatárolódunk
a minket körülvevő szláv-germán tengertől.
Aki addig nem ment ki, az maradjon már bent.
Mert egyedül nem megy, egyedül nem megy.
Szabad kezet kap a nemzet agya, jobbkeze, szája.
orvosa, tanára, papja, tolla, számonkérője, meg a többi csodazseni.
Végre, korlátozások nélkül érvényesülhet a híres Magyar szürkeállomány
alkotóképessége, zsenialitása. (bár a hirnevesek többnyire zsidók voltak)
A kőolajat biogáz váltja ki, mindenki köteles pufi palackba fingani, és azt beszolgáltatni.A szart, mint energiahordozót úgyszintén.
Mert napelem, meg szélerőmű az átkos külhoni eredetű métely.
A kommunizmusban épített lakótelepeket lerombolják, az onnan kilakoltatott pár millió panelprolit korszerű átnevelő jurta táborokban helyezik el, oda meg nem kell gáz, elég a Szaud Arábiábtól ingyen kapott szárított teveszar, amit átdobálnak a falon. stp., stb.

józan(mű)paraszt 2011.10.28. 00:05:13

@Szíjj árt, te igazi szarjankó!:

- 300 felett az euró (volt már 316 is 2009-ben)
- 410 ft a diesel (ez tény, de sajnos az EU-ban nagyjából ez az átlag)
- nő az államadóság!! (folyamatosan sok éve, az előző éra duplázta meg)
- óriási a munkanélküliség (szintén nem új jelenség)
- drasztikusan fogy a magyar mióta a fidesz kormányoz! (évtizedek óta)
- nincs már elég orvos (évek óta mennek Skandináviába, Angliába)
- nagyképű, gőgös, pofátlan, magyarkodó, szarházi a kormány (nagyképű: mindegyik az, gőgös, pofátlan: dettó, magyarkodó: még szép, milyen legyen? szarházi: az előzőek is azok voltak)

Régóta tűrünk, nem most kezdjük. A demagógiát sem.

popocatepetl 2011.10.28. 00:28:17

@gyilkos fűegér: Hagyd a humorizálást a humoros embereknek! Esélyed nincs, sajnos intelligencia is kell hozzá.

popocatepetl 2011.10.28. 00:29:01

@Szíjj árt, te igazi szarjankó!: Harcos hörcsög! Azért stroke-ot ne kapj!

saller osztogató 2011.10.28. 06:44:29

@józan(mű)paraszt:Még jó, hogy Te nem vagy demagóg. Vagy még is?

2llkedő 2011.10.28. 07:05:26

„Olyan adórendszert szeretnék, amit én is értek."

Legyen egy adó, de az 98%-os. Minek ennyire szétaprózni?
Az egy adó csak nem fogja összezavarni?

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2011.10.28. 07:43:55

Nem úgy volt, hogy itt nem jelennek meg valós hírek?

2llkedő 2011.10.28. 07:53:02

@vicsigabi: A mai világban nem lehet tudni, mi a valós, és mi a hamis.

józan(mű)paraszt 2011.10.28. 07:55:43

@saller osztogató: A 316-os EUR demagógia? A német 1,45EUR diesel is? Az államadósság, népesség fogyás és munkanélküliség KSH adat, az orvos vándorlás sem új. Ez nem demagógia szerintem.

ürügyminisztériumi álamszitkár 2011.10.28. 08:24:35

@nexialista: Nem igaz, hogy Lakinger Béla Matolcsyt olvasna, nem azért cirkál állandóan a zsebében a keze!

Aszongyaja Zanyósom 2011.10.28. 08:29:32

@józan(mű)paraszt: @popocatepetl: Hehhehehihi, ne poénkodjatok mán! Ez itt egy komoly, decens viccportál!

ProvocatePeti 2011.10.28. 08:34:24

@popocatepetl: No, azért néha te is megpróbálkozhatnál a humorral, tesókám, (un-)intelligencia ide vagy oda!

citrix 2011.10.28. 08:34:58

Kíváncsi vagyok mikor pattan ki valamelyik kormánypárti képviselő fejéből az,hogy a fizetések bizonyos (nem kevés) százalékát államadósság csökkentő papírban folyósítsák az alkalmazottak részére.Amiért természetesen az állam,a jó magyar állam gondoskodóan helytáll,megőrzi értékét és majd az ük-ükunokák részére ki is fizeti kamatos kamatostól.Néhány száz év múlva,ha minden jól megy.Ezt beterjesztik egyéni indítványként,másnapra megszavazzák,a nemzet tolla azonmód alá is firkantja,gondosan ügyelve a helyesírás alapvető szabályaira.A kedves vezető holdudvara rendkívül kreatív az adószedési ötletekben.Talán Rákosi Mátyás az eszmei példaképe?

ürügyminisztériumi álamszitkár 2011.10.28. 08:44:18

@citrix: Nem. Egy. Működő kormányunk köszöni az értékes javaslatot, de ötletével elkésett: Dolgozgató népnemzetünk 97%-a a nyugdíjrendszer megmentése óta ebben a formában kapja öregségi ellátásának nagy részét, már most! Az Ön által befizetett hozzájárulás egyszerre csökkenti az államadósságot, valamint az Ön személyes létbiztonságát is. NYUGodjon meg, DÍJazzuk az önkéntes, előrehozott, korengedményes felajánlását!

lefejeljük Európát 2011.10.28. 09:42:21

@józan(mű)paraszt: Szerintem sem az, csupán polarizációs szűrővel ellátott szemüvegen át szemlélt valóság. Azért választottuk a FIDESZT, mert elhittük, hogy érti a csíziót. Lássuk be, érti. Ám ez nem a mi csíziónk.
Vettem a fáradtságot és megnéztem 2008-2011-ig az EU árfolyamokat arfolyam.iridium.hu/kereses.php?f_direction=1&f_year=2011&f_month=12&f_day=8&f_count=30&EUR=1, gondolkozz el az itt olvashatókon. Nem akarok a magas labdákkal élni. Tudod, volt egy gazdasági világválság, most meg egy "piti" eurozóna affér van. (Tegnap, Brüsszelből az őt megérdemlő sörök letolása (sic.) közepette mesélte el, hogy nekünk ezekhez a problémákhoz semmi közünk nincs, minket ez nem érint. Valóban, nem vagyunk a valuta övezet tagja.
Diesel árakra vonatkozóan, www.energy.eu/. szemérmesen kihagytad a januártól érvényes árakat, miért is?
IMF téma, adósságállomány. Úgy gondolom, ellentétben a Fideszes közgondolkodással, te érted miért kell a "szabadságharc". Ki kell szabadulnunk a demokrácia béklyóiból és ez csak így megy. Vannak, akik ezt szeretik és amennyiben ők vannak többen (feltéve, de nem megengedve, hogy csak erre lenne érvényes a demokrácia) ám legyen. Sokan szocializálódtak így, míg mások a demokráciáért hoztak áldozatokat.
Máshol is érzem, hogy megjelentek az agit.propok. Pénzért, vagy fetisiszta alapon, ki tudja. Azt tudom, hogy a HCS is valamiért fontos lett. Ez jó.
Tudod, itt nincs mély-politika, nincs elemzés, itt poén van. Lehet a viccektől félni, de az már az ideológiai vég kezdete.
Lenne egy uccsó tanácsom. Egy gazdaság működésének mutatója (Cuba és Észak-Korea kivételével) a tőzsde. Tanulmányozd lécci a tőzsdét 1988-2002 között.

Kakimaki0123456789 2011.10.28. 09:53:55

@józan(mű)paraszt: Egyszeri, nagyaranyu adocsokkentessel minden problema megoldhato lenne!!!

2llkedő 2011.10.28. 10:00:42

@Kakimaki0123456789: Egyszeri adócsökkentés is meg a nagyarányú is meg volt már.

Kakimaki0123456789 2011.10.28. 10:06:41

@józan(mű)paraszt: Igazandibol miert szamit az hogy a fidesz ugyanolyan szarul kormanyoz mint Gyurcsany vagy Megyo? Te sem gondolod komolyan hogy ok a Torpe Tigris tenyleges kihivoi, vagy hogy minekunk ok a kedvenc vezetoink...
Hasonlotsuk inkabb ossze a Fidesz igereteit azzal amit megvalositottak beloluk! Amire felhatalmazast kertek es amit elertek ezzel a felhatalmazassal!

Lendvai Ildi néni 2011.10.28. 10:16:37

minek itten trolloskodni?
teljesen nyilvánvaló, hogy az egyetlen aki tisztán átlátja a dolgokat az én vagyok.
magam vagyok az objektív valóság. akinek kérdése van az hazamehet.

a föld fog sarkából kidőlni!!!!

lefejeljük Európát 2011.10.28. 10:19:50

@Lendvai Ildi néni: Ez naon jó:) Remélem bejön a "röpteti és kikacagja" effect.

Lendvai Ildi néni 2011.10.28. 10:49:25

@2llkedő: attól még lehet sarka. sőt sarkai. azoknál van aládúcolva négy teknősbékával. jövőre már csak kettővel, mert a többit elviszi a stabilitási adó. tehát valószínűleg fel fog burulni a picsába.
lehet hogy a szemtengelyfenomén matolcsy válja valóra a mayákok jóslatát a világvégéről? és honnan tudták ezer évvel ezelőtt a mayákok, hogy jön majd valaki, aki más szemmel nézi a gazdaságpolitikát?

netlovetta 2011.10.28. 10:50:18

@flamer: Én élőben láttam. Az teccett a legjobban, ahogy az interjú végén Szájjártó Petink elégedett mosollyal hátradől. Ismét sikerült "lesöpörnie" Olgát meg azt az X-százezer embert, aki nézi az ATV-t:)))

2llkedő 2011.10.28. 10:54:17

@Lendvai Ildi néni:
"lehet hogy a szemtengelyfenomén matolcsy válja valóra a mayákok jóslatát a világvégéről? "

2012 december 21-én lépünk be a vízöntő korszakba. Hogy ez világvége lesz-e, vagy se, majd kiderül. Valszeg lesznek olyanok, akiknek az lesz.

"és honnan tudták ezer évvel ezelőtt a mayákok, hogy jön majd valaki, aki más szemmel nézi a gazdaságpolitikát?"

Onnan, hogy már akkor is voltak, akik más szemmel nézték, csak akkor még nem találták fel a szemüveget.

netlovetta 2011.10.28. 10:57:03

@Lendvai Ildi néni: sőt egyszerre két más szemmel kétfelé, ami nem lenne baj, ha nem ugyanazt a csövet látná belülről.

kittrabi 2011.10.28. 10:59:58

Kedves itten kommentualizációulagossággalok!
Bízva felkészültségük magas fokában,
csak azt szeretném kérdezni, hogy tud-e valaki egy Vas-Edény boltot a Kelet Pu. környékén, ahol az NDK, levehetőajtós turmixgépemhez kapnék USB 2.0 aljazot?Vírusírtó is érdekelne a géphez.Ingyenes letöltésileg.
Nagyon fontos lenne, hogynemondjam életbevágó.
Előzete köszönettel: özvegy Dr. Glusckhwishyack Dr. Gothardné.

kittrabi 2011.10.28. 11:02:14

Tudom, Ilyen névvel hétfőn tessék jönni.

2llkedő 2011.10.28. 11:03:03

@kittrabi: A múltban tessék keresgélni!

kittrabi 2011.10.28. 11:18:59

@2llkedoe!
Szerncséd, hogy öreganyádnak szólítottál.
Most teljesítem három kívánságodat.
1.: Te leszel Stan és Pan. (elég régi, de sokat lopnak tőlük)
2.: Neked adom a turmixgépemet, mint stafétát.
3.: Kapsz még egy turmixgépet.
És most eredj Matolcsy hírével.

Dour. 2011.10.28. 11:21:00

@kittrabi:
Igen tudjuk.
De,
ha megmondjuk,
meg kell, hogy öljünk ..................

2llkedő 2011.10.28. 11:21:39

@kittrabi: És a hangszórókkal mi lesz?

lefejeljük Európát 2011.10.28. 11:33:06

@netlovetta: Ez a plasztikai sebészet bravúrja. Ő akkor is képes idiótán és lenézően mosolyogni, mikor az aktív bélflórákat is tartalmazó fekália 3D-ben patakzik lefele, egyedi formatervezésű sportmenedzseri orcájáról.

kittrabi 2011.10.28. 12:05:52

@Dour!
Kössz a fülest, ezentúl nagyon óvatos leszek ezzel a bolttal.
Csak nem a Putyin vette meg, és átnevezték Железо и контейнер-nek?
Azért nem találom már húsz éve. Akkor ez tényleg életveszélyes.
Nem akarok még meghalni. Annyira szép volt ez a 103 év.
Horty, Szálassy, Rákosi, Kádár, egy élmény voltak.
Most haljak meg, mikor végre újra van vezér? Hát nem.
Ki kéne vásárolni belőle az államnak az oroszokat ebből is.
Nemzetstratégialilagosságosságilal nagyon előnyös lenne.
Megérne 1000 milliárd Eurót is.
@2llkedő!
A hangszórókat is megkapod bónuszilag.
Ezeket alku pozíciónak szántam, titkoltam, de átláttál a szittyán.
Kapsz két csomag lejárt szavatosságú Zizit is, meg bambi kátrányitalt.

2llkedő 2011.10.28. 12:10:56

@kittrabi: Ugye olyan olvadós Videoton autóhangszórót kapok? Mert mást nem fogadok el! A lejért szavatosságú Zizinek örülök, mert felbontás után csak ki kell nyitnom a számat, és az belemászik.

Dour. 2011.10.28. 12:19:57

@2llkedő:
Tőlem biztosan nem kaptál fülest, és nem is fogsz.
Csak rúgok.
Igen, lehet, hogy most halsz meg, mert van vezír.
Éhhalálozóként.
Он полон мой член. Я собираюсь всасывания.
azért, hogy legyen valami jó is az életben.

Dour. 2011.10.28. 12:21:14

@2llkedő:
@kittrabi:
bocsi... :)
egyel feljebb. :)

2llkedő 2011.10.28. 12:22:03

@Dour.: Ezeket nekem mire fel írtad?

kittrabi 2011.10.28. 12:29:11

@2llkedő!
Hát persze, olvadót a legjobbik-ból.
A zizik öblitsd le a bambival, semlegesíti a mellek hatását is.
Előtte kérdezd meg a dudás patikusnőt is, meg a nővérkét a rendelőben.
Még egy plusz ajándékot azért adok.
Üveggolyót, tudod azt a József Attilásat. Vigyázz rá, mert
kurva törékeny.Egyszer 60' tájt majdnem elejtettük.
Éngem most a mama mint szennyest felvisz a padlásra,
(nem téged) és narancsszínüre festjük az eget is (nemá kékre).
Költözik is a fazon szobra a régi cigi térről.

Dour. 2011.10.28. 12:33:48

@2llkedő:
Bocs, de már teljesen megszédültem. :)
Csak azon kapkodtam a fejem ide-oda, hogy ki is ismert be, és mit is?
meg, hogy elítéltek egy pásztói mukit.
Azért remélem akik engem fenyegettek, azokat is el fogják ítélni.....

2llkedő 2011.10.28. 12:41:08

@kittrabi: Azé vigyázz, mert ha így haladunk lesöprik a pallást is, oszt mehet eget festegetni az OPNI-ba.

2llkedő 2011.10.28. 12:42:11

@Dour.: Tenoristáknak börtönben a helyük!

kittrabi 2011.10.28. 12:44:02

@Dour!
Kössz! Te kapsz tőlem egy kis rugdosót.
Olyan hátul összekötőset, két markos ember viszi majd DHL.
Tanultam oroszt, de amit írtál a googli fordítóba tettem.
Ha tele van verd ki, nem szégyen az, csak ne nyilvánosan.
Ne szívjál semmit, mert tudatromboló.
Szerintem nemigen halok éhen egy darabig itt in Österreich,
csak nézlek majd, és szurkolot tenektek.

saller osztogató 2011.10.28. 13:15:20

@józan(mű)paraszt: Ez igaz,de a visszafelé mutogatás az. Nézd meg milyen dilettánsok vezetik az országot. (Mondhatnám azt is elmebetegek) Kb. 1-1.5 millió embernek mindegy,mi folyik itt,de a többieknek nem igazán. Most a válság ellenére(európai,világ)sokkal jobban állhatnánk, nem sorolom, milyen idióta intézkedések, miatt. A kommunikációról, úgy itthon, mint külföldön nem is beszélve. Persze józan paraszti ésszel, lehet ezt elfogadni és bizonygatni, hogy bezzeg az előzőek. Még a devizások bukásában is 30%-ban benne vannak a Járai által. Mondanám neked, jó utat a gyors naszádon vagy min, de sajnos én is rajta vagyok.

Dour. 2011.10.28. 14:42:11

@kittrabi:
Tudod, nekem még kötelező volt az orosz.
Ami számomra kötelező, az ellentétes az elveimmel.
Azt viszont be is tartom.

Adofizeto 2011.10.28. 15:56:06

Sokadszorra mondom, nem tudtok akkora faszságot/geciséget írni, amit ezek a bolsevik állatok ne tennének meg. Vagy már meg is tették, ezért viszont -biztosan bennem van a hiba- egyáltalán nem tudok önfeledten kacarászni az íráson.

Adofizeto 2011.10.28. 19:22:22

EZT SEM A HÍRCSÁRDA ÍRTA, lassan lehúzhatjátok a rolót!

A megbocsátó Révész Máriusz rendőrökkel barátkozott

index.hu/belfold/2011/10/28/kimondottan_zavarna_ha_miatta_vesztenek_el_az_allasukat/

Adofizeto 2011.10.28. 19:25:57

@Adofizeto:
Nem hittem volna, hogy a fideszes elvtársak már ennyire féltik a szaros életüket, hogy már haverkodni kezdenek a rendőrökkel. Gondolom rájöttek, hogy a kutya nem védené meg őket egy meleg helyzetben.
Ezek után lehet, hogy az sem véletlen, hogy a főfaszok közül többen is más földrészen tartózkodtak 23-án.

popocatepetI 2011.10.28. 21:11:23

@popocatepetl: @Szíjj árt, te igazi szarjankó!: Anyámnak is volt egy ilyen hörcsöge mint te, de meg kellet szabadulni tőle, mert a szobára menő kuncsaftokat zavarta a rágcsálása. :-))

nyistapista 2011.10.28. 21:39:26

optimista hangulat uralkodott ma az újpesti piacon. dél körül kisütött a nap, ennek hatására a paprika is erősödésnek indult. egyedül a szotyis magdi néninek kellett zárás előtt egy órával felfüggesztenie a kereskedést, ugyanis a jó hangulattól becsiccsentett, és még a szokásosnál is nagyobbat esett a büfé lépcsőjén.

2llkedő 2011.10.29. 08:13:12

@nyistapista: A lángosról nincs hír? Mert én abba fektetnék be, de nem tudom, érdemes-e újpestig elmenni?

Dour. 2011.10.29. 09:31:06

@2llkedő:
Te nem olvasol híreket?
Jövőre olyan lángost kapsz, hogy hazáig sózod.
És mivel a havi több mint két millkoból (mások adójából) élők szerint egészségtelen, még kapsz rá plusz adót is.
(Csak tudnám, hogy mit neveznek egészségesnek.)
Az éhhalál az természetes?
Mi az?
Vödörben egy szem rizs?
Etióp kisgyerek egész éjszaka hányt.

huzzadneki shakespeare 2011.10.29. 09:47:02

A KIM letagadta a troll "robin masters"-t!!!!!

2llkedő 2011.10.29. 09:58:55

@Dour.:
"(Csak tudnám, hogy mit neveznek egészségesnek.)"

Norbi szerint a csülkös pacal is az, ha nem eszel hozzá kenyeret.

"Az éhhalál az természetes?"

Természetes. Csak egészségtelen.